2011. január 20., csütörtök

17.fejezet

A 2 hét alatt nagyon sokat gyakoroltak, de új dal nem született.Úgy döntöttek az új dallal próbálkoznak ismét.
-Holnap lesz a döntö csajok!-mondta Matt izgatottan.
-És felkészültetek már??-kérdezte John.
-Jól van fiúk! Igen felkészültünk, és arra gondoltam, hogy nyugodtan elkisérhetnétek minket!-mondta Natalie
-Hát ez az alap!-mondta John.
-Akkor jó!-mondta Nichole.
-De most gyerünk hazafele nagyon elfáradtam ma, és holnap lesz a verseny!-Chrys.
-Sziasztok!-köszönt a 6 gyerek egyszerre.
Nem sokat aludt egyikük se. Másnap reggel izgatottan keltek. Felvették amit megbeszéltek és elindultak a buszmegállóba, ahol már a fiúk várták őket. Felültek a buszra és meg sem álltak a döntő helyszínéig, mivel Matt külön buszt rendelt nekik.Egy igen kivívó iskolában volt a rendezvény. Voltak a produkciók között. balett, tánc, éneklés, zsonglőrködés, és vicces jelenetek előadása. A lányok nagyon izgultak mert míg az iskolai döntőn csupán 6-an voltak itt vannak vagy 20-an.
-Mennyien lesznek az országos döntőben?-kérdezte Chrys.
-Ja, ha már itt is ennyien vannak.-Natalie.
-Az országos döntőn 40-en leszünk.....-mondta John.-Olvastam a net-en.
A lányok voltak a 16-ok. Volt egy kis idejük még egyszer átgondolni a dolgokat!
És ekkor feltűnik egy gőgös társaság akik ugyanúgy kitünnek a tömegből mint ők.
-Oh jó vetélytársak!-mondta az első lány.
A lányok nem szóltak semmit, hátha elmennek. De eszük ágába se volt.
-Sziasztok! Az én nevem Skat, ő itt Molly, Runy és Kate. Ők pedig a fiúk akik a legjobb haverjaink Steven, Nick és Tayler.
-Én Nichole vagyok ők pedig: Natalie, Ciffanie, Matt, Chrystina, John és Tomy!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése